Fújjam? Ne fújjam? Kenjem? Mivel? Hogyan? Mikor? Biztos? A fórumokon sok okosság olvasható, de vajon ki vállalja a felelősséget a “jó tanácsokért”? A legtöbb tulajdonos megássa a cabrio teteje sírját, amikor hozzákerül az autó és annak a levét általában a következő tulajdonos issza meg.

Ha Te vagy az a tulajdonos és szeretnéd menteni a menthetőt, vagy nem akarod megszívatni az utánad következőt, akkor mindenképp olvasd el ezt az útmutatót.

A smart fortwo 450 (1998-2006) cabrio tető egy érzékeny szerkezet, ráadásul van, amelyik már 20 éves, ezért nem mindegy hogyan és mit csinálsz vele, mert a szakszerűtlen túl-gondoskodás legalább annyit árt neki, mintha nem csinálnál vele az égvilágon semmit. Ennek pedig az lesz az ára, hogy sok tíz vagy sok százezer forintot kell majd költened a cabrio tetődre.

Hogy ezt elkerüld, ebben az útmutatóban részletesen megmutatjuk Neked mit csinálj és ha lehet, mit ne. Mutatunk pár esettanulmányt is, hogy a gondos gazda puszta jó szándékból hogyan tette tönkre a smart cabrio tetőt és okozott ezzel magának sok fejfájást (mert smart cabrio tetőt nem javítanak ám minden sarkon – sőt az országban is csak páran) és ezzel együtt hogyan produkált 150.000 Ft-os javítási költséget saját magának.

Íme:

Zárolt tartalom klubtagok részére!

Minimum "EZÜST TAGSÁG"-gal olvasható tovább!

Mi tartozik az EZÜST Tagsághoz?

Hozzáférés az összes:

- SMART Karbantartási Tipphez

- Otthoni Hibamegállapítási Útmutatóhoz

- SMART Tudástár anyaghoz

- Nőknek SMART Tanácsokhoz

- SMART Szervizek és Bontók listájához

 

 

Érdemes ezt választanod, ha már van smartod vagy most fogsz venni és gyorsan szeretnél választ kapni a napi smart használattal kapcsolatos kérdéseidre és spórolni szeretnél az alapvető karbantartási munkákon, mert amit tudsz Te magad szeretnéd otthon elvégezni és ehhez keresel útmutatókat.

 

Mikre fogsz választ kapni?

Napi használattal kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolása.

Smart Karbantartás (pl.: olaj, szűrő cserék és egyéb otthon is könnyen elvégezhető rendszeres karbantartások képes útmutatókkal)

 

 

Spórold meg a tanulópénzt ezzel a Tagsággal! A legtöbb felmerülő karbantartási teendőt otthon is el tudod végezni. Ha pedig valamit mégsem, akkor az útmutatók és hibaleírások alapján felkészülten érkezhetsz a szervizbe, így nem tudnak majd átvágni.

 

 

A Tagság 1 évig érvényes a kiváltás napjától számítva.

 

 

 

Az EZÜST Tagság ára most csupán 5.990 Ft, mellyel az oldalon lévő fent felsorolt összes EZÜST fokozatú zárt tartalom elérhető korlátlanul.

 

Ha már van EZÜST TAGSÁGOD, akkor lépj be. Ha még nincs, akkor lentebb tudod kiváltani:

 

Ha szeretnél hozzáférni ehhez és az összes további EZÜST fokozatú költéscsökkentő SMART útmutatóhoz, hogy rengeteg pénzt, időt és idegeskedést megspórolhass, akkor kattints az alábbi gombra és váltsd ki a Tagságot:

 

 

KIVÁLTOM A TAGSÁGOT

 

FONTOS: ha az általános karbantartáson felül Te magad szeretnéd otthon megjavítani a smartod felmerülő hibáit is és ehhez szükséged van szerelési útmutatókra, akkor ide kattintva válaszd inkább az ARANY TAGSÁG-ot, hogy korlátlanul hozzáférhess minden útmutatóhoz.